Néhány fontosabb átigazolás - 2024 izgalmas lesz!
Néhány fontosabb átigazolás - 2024 izgalmas lesz!
Elérkeztünk a 2024-es szezon első versenyeihez. A mezőnyben tavalyhoz képest rengeteg változás történt, melyekről a néhány fontosabbat szedtük össze. Vannak már pár hónappal ezelőtt bejelentettek, melyeket azért tettünk bele, mert a jelenlegi átigazolási időszakhoz tartoznak.
Minden sportágban az átigazolási időszak a szurkolókat izgalommal és várakozással tölti el. Vannak akik örülnek egy új bejelentésnek, vannak, akik csalódottak, hogy egy szeretett versenyző a kedvenc csapatát otthagyja és máshol folytatja karrierjét. Ilyen helyzetet az idei szezon is hozott. Az elmúlt hónapok izgalmasabbnak mutatkozó igazolásait próbáltuk összeszedni:
Már 2023. novemberében bejelentették, hogy Matteo Fabbro az Ef Education - EasyPost csapatától átigazolt a Team Polti Kometaba (2023-ban ez a csapat Eolo-Kometa néven futott) és Fetter Erik csapattársa lett. A 28 éves olasz legjobb eredményei a Tirreno-Adriatico versenyhez köthetőek, mely 2021-es kiírásán összetett 5. helyezéssel zárt, míg 2020-ban egy szakasz 3. helyet tudott összehozni. Ezen kívül a 2017-es Giro Ciclistico della Valle d’Aosta - Mont Blanc 8 km-es prologue legjobb idejét tekerte, így a nap végén ünnepelhetett. Fabbro szerepéről új csapatában nem sokat lehetett olvasni, jelenleg az idei szezonjáról sem került ki szinte semmi információ.
Két nappal Fabbro átigazolása után bejelentették Jonathan Klever Caicedo transzferét is, aki szintén az EF-ből távozott, méghozzá egy alacsonyabb, kontinentális szintű csapathoz, a Forte Petrolike - Andori Giocattoli nevű mexikói alakulathoz, mely a korábbi Giro d’Italia szakasz győztesnek a karrierje szempontjából igen komoly visszalépést jelent.
Ezután, 2023. november 23-án a kerékpározás egyik nagy ikonjának az országúttól való visszavonulást kapcsán történt egy átigazolási bejelentés. Peter Sagan, a szlovák klasszis a TotalEnergies-t elhagyta és a karrierjét egy hazai csapatban folytatja ,mely az RRK Group - Pierre Baguette - Benziol névre hallgat. A 2023-as szezon alatt már bejelentette a visszavonulással kapcsolatos döntését, illetve azt, hogy az MTB szakágban szeretné folytatni tovább a következő időszakot. A “Tourminator” 3 világbajnoki cím tulajdonosa és nyert 12 Tour de France szakaszt, 7 alkalommal lett a francia-körön zöld trikós, és még 4 Vuelta szakaszgyőzelem, 8 nemzeti bajnoki cím és rengeteg más nagy siker fűződik a nevéhez.
A Decathlon AG2R La Mondiale Team is bevásárolt idén. A csapathoz érkezett Sam Bennett a Bora - hansgrohe korábbi sprintere. Nyert 5 Vuelta a Espana, 2 Tour de France és 3 Giro d’Italia szakaszt, összesen 62 profi győzelem van a neve mellett. Dries De Bondt, Bruno Armirail is a Decathlonnál folytatják. A francia Victor Lafay érkezése biztosan egy jó várakozással tölti el a szimpatizánsokat, ugyanis két Grand Tour szakaszgyőzelemmel rendelkezik és még csak 27 esztendős, tehát van potenciál még a karrierjében. Róla már tudni, hogy a benne van a csapat La Fléche Wallonne, Liége-Bastogne-Liége és Tour de France keretében.
Valter Attila csapatában is történtek komoly változások. A személyi cserék mellett a szponzorációban is beállt egy nagyobb változás. Az eddig elsődleges névadó partner kivonult és így Jumbo-Visma helyett Team Visma - Lease a Bike néven fog versenyezni az alakulat 2024-ben. Az átigazolási szezon talán legnagyobb bombája robbant, amikor Primoz Roglic bejelentette, hogy eligazol a csapattól és a Bora - hansgrohe színeiben folytatja. A világ egyik legjobb kerékpárosa aki egyéni időfutamban olimpiai bajnok, de a neve mellett szerepel 3 Vuelta összetett győzelem, 12 Vuelta szakaszgyőzelem, 2 Tirreno-Adriatico összetett, 2 baszk kör összetett, Giro d’Italia összetett, Paris-Nice és Critérium du Dauphiné összetett és még sok más siker. Nagyon izgalmas kérdés, hogy a Bora az idei évben milyen teljesítményt tud majd nyújtani, ugyanis nagyon erős névsort adtak le előzetesen a Tour de France keretükben, amellyel teljesen reális a sárga trikóért való küzdelem. Ezen kívül izgalmas lesz látni Jonas Vingegaard és Primoz Roglic csatáját, akik favoritnak számítanak, de eddig egy csónakban eveztek.
A Vismától távozott Sam Oomen, Timo Roosen, Tobias Foss és Gijs Leemreize, míg Rohan Dennis, Jos van Emden, Nathan van Hooydonck és Lennard Hofstede visszavonultak a profi kerékpározástól.
Érkezett viszont két ember a csapathoz, akiket mindenképpen ki kell emelni. Az egyik Matteo Jorgenson, aki a Movistart erősítette az előző szezonban, viszont a hegyeken elég jó formát mutatott, melyből idén a Visma és Vingegaard profitálhat. Minden bizonnyal nem kapitányi, hanem segítő szerepben érkezett a világ egyik, ha nem a legjobb csapatához, ellentétben a másik személlyel, akit ki kell emelni. Ő nem más, mint a belga Cian Uijtdebroeks. Mindössze húsz esztendős fiatalember négy éves szerződést kapott a Vismától, amely mutatja, hogy komoly potenciált látnak benne és hosszú távon terveznek vele. 2022-ben a Tour de l’Avenir-t megnyerte, ezen kívül már Grand Tour összetett 8. helyezéssel is rendelkezik. Az várható, hogy a Giro d’Italia keretben benne lesz, ugyanis az előre kiadott versenynaptárában szerepel és láthatóan úgy építették fel a szezon első felét, hogy több versenynap álljon rendelkezésére tavasszal. Nem kizárt, hogy kapitány szerepben fog részt venni az olasz körön, de természetesen a következő hónapok felkészülése iránymutató lesz ezzel kapcsolatban.
Mindenképpen meg kell említeni a tavalyi év nagy drámájának főhősét, aki nem más, mint Nairo Quintana. A kolumbiai bringás dopping ügy miatt tavaly csapat nélkül maradt, de idén szerződést kapott a Movistartól. Ugyanezzel a csapattal nyert két Grand Tour összetettet (Giro és Vuelta) 2014-ben és 2016-ban. Várhatóan idén ugyanezen a két háromhetesen láthatjuk.
A Movistar nagy bevásárlást csinált, ugyanis Davide Cimolai, Rémi Cavagna és Davide Formolo is oda szerződött. Lorenzo Milesi U23-as időfutam bajnok a DSM-ből szintén, így Nairo csapattársai lesznek a 2024-es szezonban.
Gianni Moscon az Astanat hagyta ott a Soudal - Quick Step hívására. A 29 esztendős olasz naptáráról nem sokat tudni jelenleg, viszont már hét Grand Touron vett részt, tehát számíthatunk arra, hogy segítőként valamelyiken a kapitányt fogja támogatni.
Caleb Ewan a Lotto Dstny után a Jayco Alula színeiben versenyez a következő két szezonban. Az elmúlt évei nem voltak olyan erősek, mint várták tőle. Idén a Milano-Sanremo és a Giro d’Italia is a versenynaptárának a része.
A magyarokat is meg kell említeni. Januárban három honfitársunk igazolásáról hallhattunk. Valent Márk és Lepold Zoltán Antal a Team MBH Bank Colpack Ballan színeiben folytatja a pályafutását, míg Peák Barnabás az Adria Mobilnál.
A felsoroltakon kívül rengeteg transzfer történt. Ezeknek a sikerességére a következő hónapokban talán választ kapunk, hogy ki milyen szerepet tölt be pontosan az új csapatánál, illetve az elvárásoknak megfelelő formát tudnak-e az új közegben nyújtani.