BicikliCentrum

Bevásárlókosár 0
0 Ft

Bringás újdonságok

  1. A Superstrata kezdi kiszállítani nyomtatott kerékpárját

    Az additív gyártásban jónevű vállalatnak számító Arevo Labs által alapított Superstrata elkezdte kompozit 3D nyomtatással készült kerékpárjainak és elektromos kerékpárjainak kereskedelmi forgalmazását. A valóságban ez azt jelenti, hogy kiszállították az első biciklit.


    3D nyomtatott kerékpár

    Maga a jármű mérföldkő a 3D nyomtatás történetében. Az első folyamatos szálerősítéses kompozittal nyomtatott, piacra kerülő fogyasztói termékek egyikéről van ugyanis szó. Nem véletlen, hogy többek szerint 2020 egyik legjobb és legfontosabb printelt darabja.


    A forgalmazással alaposan megváltozik a termékek körüli munka. A gyártócsapat még az év végi szabadságidőszakban is tesztelt, printelt, szerelt, festett, csiszolt, összeszerelt, hogy ne legyen semmiféle fennakadás, és kielégítsék a megrendelők igényeit.
    Miv

    Bővebben
  2. Az új konstrukció leválthatja a hagyományos háromkerekűt

    Gavin Smith tervezőnek nem csak a dizájn sikerült tökéletesre. Frissen tervezett kerékpárja segít a fogyatékkal élőknek és/vagy egyensúlyzavarral küzködőknek megtapasztalni a kerékpárás örömét.

    Az új konstrukció leválthatja a hagyományos háromkerekűt

    A kerékpár úgy lett kialakítva, hogy biztos támasz legyen kanyarodáskor is, így azok az embertársaink akik egészségügyi okokból nem tudnak kétkerekűn egyensúlyozni, könnyedén tekerhetnek a Tuvie-val. Már maga a design is bizalmat ad arra, hogy lehet kerékpározni segítség nélkül is. Bár ez a bringa kifejezetten a fogyatékkal élőknek lett tervezve, hasznos lehet időseknek, rehabilitációs szakaszban vagy akár a mozgáskoordináció fejlesztésére.

    Bővebben
  3. Okosítsd a bringád!

    A mai világban a kerékpározás a túl nagy forgalom miatt hihetetlen koncentrációt igényel és túl sok veszéllyel jár. A SmartHalo okos bringa rendszerével a kerékpározás újra fesztelenné válhat. A kormányra szerelt fénysávokat használó eszköz rengeteg beépített hasznos funkcióval bír. Egy valódi okos eszközt kapunk a bringázásunkhoz.

    Okos bringa

     

    Navigáció


    Az eszközön található fényjelzésekkel sarokról sarokra navigál. Végigvezet a leggyorsabb és legbiztonságosabb útvonalon.
    Ha nagyobb kihívásra vágysz, akkor működhet úgy is, mint egy digitális iránytű, és csak a célodat mutatja meg. De hogy hogyan jutsz oda, az már rajtad múlik.
    Ha hosszú volt a napod és már nem emlékszel, hogy reggel pontosan hol hagytad a bringádat, akkor az alkalmazás megmutatja térképen az utolsó ismert helyzetét.

    Videó!



    Bővebben
  4. Pitypangból csináltak bringakülsőt

    Egy Kazahsztánban őshonos pitypangfajtája, a gumipitypang gyökerét felhasználva készített kerékpárra gumiabroncsot az Apollo Vredestein  gumiabroncsgyár és a Wageningen Egyetem és Kutatóközpont.

    Pitypangból csináltak bringakülsőt

    A prototípust pár napja, a kerékpárosszakma legnagyobb bemutatóján, az Eurobike-on láthatta először a közönség a németországi Friedrischshafenben.

    A prototípushoz Hollandiában termesztett pitypangot használtak, fokozatosan kísérletezték ki, hogyan tudják a legjobb minőségű gumit kisajtolni. Az így megalkotott különleges összetétel lett a Fortezza Flower Power prototípus alapanyaga, ami ráadásul jobb tapadást biztosít a hagyományos abroncsoknál, mert sokkal magasabb koncentrátumban található meg benne a természetes gyanta. Jelenleg a tömeggyártás elindításának lehetőségét vizsgálják.

    Fo

    Bővebben
  5. Már csak néhányat kell aludni és BringaExpo!

    2016-ban is megrendezésre kerül hazánk legnagyobb kerékpáros szakkiállítása a BringaExpo.
    Március 3. és 6. között, naponta 10.00- 18.00-ig, több mint10 000 négyzetméteren várják a kerékpárok iránt érdeklődőket.
    A rendezvénynek a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Hungexpo ad helyet.

    BRINGAEXPO 2016. MÁRCIUS 3–6.

    Az expón minden eddiginél több kiállító lesz, új, a hazai piac számára eddig ismeretlen márkákat is megismerhettek. Erre már csak azért kíváncsiak vagyunk, hisz tavaly is hiányérzetünk volt. Olyan neves márkák nem képviselték cégüket, mint például a Dema vagy az Author pedig mindkettő nagyon megbízható, modern, szép bringákat kínál.
    Az idei expo legfájóbb momentuma az, hogy a Z-Tech Bike nem lesz jelen. Ez nem csak fáj, de érthetet

    Bővebben
  6. A kerékpár története egyetlen animGIF-ben

    Ez a kis animált gif nagyon szépen mutatja az átmenetet az egyes korok kerékpárkonstrukciói között, illetve a bicikli mai formájának kialakulását.

    Kerékpár történelem

    Bővebben
  7. VisszapillantÓ (videó)

    Akár hétvégi kerékpártúrákra, akár napi ingázáshoz, akár bringás vásárláshoz, szóval mindig mikor bicajjal mész valahova, ez a forradalmian új visszapillantó tükör jó szolgálatot tesz neked. Nem csak biztonságos, de elegáns, sőt "szemtelenül" jópofa kis szerkentyű.

    RearViz karra szerelhető visszapillantó tükör

    A RearViz visszapillantó tükröt egy karszalag segítségével lehet biztonságosan felerősíteni. Miután felhelyeztük a karunkra, a domború tükör segítségével mindent látni ami a hátunk mögött történik, innen az elnevezés. Nem kell forgatnunk a fejünket, sőt néha egész törzzsel elfordulni, ami - valljuk be őszintén, bármilyen akrobatikusak vagyunk -, instabillá teszi a bringást és ha valami a másodperc törtrésze alatt előtted történik, na abba job

    Bővebben
  8. Carrera Foldable összehajtható kerékpáros sisak

    A kerékpározás egyre népszerűbb tevékenység hazánkban. Szeptemberben már minden negyedik budapesti ment legalább egy alkalommal a munkahelyére kerékpárral. Ez mindenképpen örvendetes dolog, hiszen a bringázás pozitív hatással van a testi-lelki egészségünkre, növeli a fizikai teljesítőképességünket, ritmus- és egyensúlyérzékünket és a hajtásban, az ellenszélben ott van a szabadság öröme.

     Carrera foldable összecsukható sisak

    Azonban jó, ha figyelünk a magunk és mások biztonságára. Nem kell ötvennel száguldani a sok-sok bringás – sőt jó néhány gyalogos – között a Gellért rakparton. Az nem az a hely ahol a vagány bringás megmérettetheti magát. Na de nem is erre akartam most kitérni, hanem inkább a biztonság-divat-esztétika össz

    Bővebben
  9. Multi-kosár kerékpár

    A "kosárbringa" amellett, hogy ugyanúgy használható, mint bármely más kerékpár a hétköznapi közlekedésben, igen komoly teherbírásra is képes.

    Multi-kosár kerékpár

     

    Belgiumban egy Design Kiállításon a "kosár-kerékpár" sok ember figyelmét magára vonta.
    Az eredeti kerékpár vázat a tervező alaposan átalakította. Hátul olyan nagy fém kosarat kapott a bringa, hogy akár egy 10 éves gyerek is belekuporoghat, természetesen anélkül, hogy lába a küllőbe beleakadhatna.

    Multi-kosár kerékpár

    Azért kiváncsiak lennék, hogy a módosított KRESZ szabályok ismeretében, mit szólnának hozzá a rend őrei. Akkor sem kell aggódnia, ha hétvégi bevásárlásra

    Bővebben
  10. A jövő kerékpárja a 3D nyomtatással készült titanium bringa

    3D nyomtatás nagy divat napjainkban. Az elmúlt években több kerékpár is készült ezzel a technológiával. Nemrég egy kis ausztrál gyártó, a Flying Machine Bicycle Stúdió bemutatta első 3D-s nyomtatóval készített titánium vázzal szerelt kerékpárt, mely a 3DP-F1 nevet kapta.

    3D kerékpár nyomtatás

    A 3D nyomtatás, a electron beam machining nyomtatásai eljárásnak köszönhetően  rendkívül rugalmas a vázgeometria kialakítása tekintetében. A folyamat során a felület olvadásának fokát programozni lehet, így a szikraforgácsolással elkészített éles, kis méretű felületekkel ellentétben a nyomtatott alakzatok nem deformálódnak. Az EBM technológiával készült alkatrészek élettartama jelentősen megnő és a korrózióval szembeni ellenállás is hatékonyabb. A kötéseket a titán csövek és a 3D

    Bővebben
Oldal