Hírek
-
Néhány fontosabb átigazolás - 2024 izgalmas lesz!
Kategóriák: KerékpárversenyNéhány fontosabb átigazolás - 2024 izgalmas lesz!
Elérkeztünk a 2024-es szezon első versenyeihez. A mezőnyben tavalyhoz képest rengeteg változás történt, melyekről a néhány fontosabbat szedtük össze. Vannak már pár hónappal ezelőtt bejelentettek, melyeket azért tettünk bele, mert a jelenlegi átigazolási időszakhoz tartoznak.
Minden sportágban az átigazolási időszak a szurkolókat izgalommal és várakozással tölti el. Vannak akik örülnek egy új bejelentésnek, vannak, akik csalódottak, hogy egy szeretett versenyző a kedvenc csapatát otthagyja és máshol folytatja karrierjét. Ilyen helyzetet az idei szezon is hozott. Az elmúlt hónapok izgalmasabbnak mutatkozó igazolásait próbáltuk összeszedni:
Már 2023. novemberében bejelentették, hogy
-
A járvány miatt hiánycikk lett a kerékpár
Kategóriák: Hírek a nagyvilágbólCímkék: hiánycikk a kerékpárVilágszerte hiány alakult ki a bringákból. A gyártók még mindig érzik a tavalyi gyárleállások hatását, megdrágultak az alapanyagok és a fuvarozás, miközben az embereknek elegük van az otthon ülésből, és mennének már tekerni valamerre.
A becslések szerint akár évekig eltarthat, mire helyreáll a piac egyensúlya, és jó esély van arra, hogy az idei szezonban hiánycikk marad a bicikli.Péter barátunk szeretett volna egy hobbikategóriás országúti kerékpárt vásárolni, de a legtöbb webshopban épp készlethiánnyal szembesült, és alig várta, hogy végre kinyissanak a sportboltok, ám oda érkezve szembesült vele, hogy az előzetesen kinézett modellből mindössze egyetlen bemutatódarab van, és az eladó közölte, fogalma sincs, mikor érkezik szállítmány a kérdéses termékből. Először nyár elejére, majd júliusra
-
A Superstrata kezdi kiszállítani nyomtatott kerékpárját
Kategóriák: Bringás újdonságokAz additív gyártásban jónevű vállalatnak számító Arevo Labs által alapított Superstrata elkezdte kompozit 3D nyomtatással készült kerékpárjainak és elektromos kerékpárjainak kereskedelmi forgalmazását. A valóságban ez azt jelenti, hogy kiszállították az első biciklit.
Maga a jármű mérföldkő a 3D nyomtatás történetében. Az első folyamatos szálerősítéses kompozittal nyomtatott, piacra kerülő fogyasztói termékek egyikéről van ugyanis szó. Nem véletlen, hogy többek szerint 2020 egyik legjobb és legfontosabb printelt darabja.
A forgalmazással alaposan megváltozik a termékek körüli munka. A gyártócsapat még az év végi szabadságidőszakban is tesztelt, printelt, szerelt, festett, csiszolt, összeszerelt, hogy ne legyen semmiféle fennakadás, és kielégítsék a megrendelők igényeit.
Miv -
Az új konstrukció leválthatja a hagyományos háromkerekűt
Kategóriák: Bringás újdonságokGavin Smith tervezőnek nem csak a dizájn sikerült tökéletesre. Frissen tervezett kerékpárja segít a fogyatékkal élőknek és/vagy egyensúlyzavarral küzködőknek megtapasztalni a kerékpárás örömét.
A kerékpár úgy lett kialakítva, hogy biztos támasz legyen kanyarodáskor is, így azok az embertársaink akik egészségügyi okokból nem tudnak kétkerekűn egyensúlyozni, könnyedén tekerhetnek a Tuvie-val. Már maga a design is bizalmat ad arra, hogy lehet kerékpározni segítség nélkül is. Bár ez a bringa kifejezetten a fogyatékkal élőknek lett tervezve, hasznos lehet időseknek, rehabilitációs szakaszban vagy akár a mozgáskoordináció fejlesztésére.
-
Külön rendszám hátsó kerékpárszállítóra?
Kategóriák: KerékpárszállítóCímkék: kerékpárszállítóEgyre népszerűbbek az autók hátsó ajtajára hevederrel rögzített vagy vonóhorogra rögzíthető, egyszóval hátsó bringatartók. A hátsó elhelyezésű szállítókon sokkal kényelmesebb a fel- és lerakodás, a tetőtartókkal ellentétben. Nem növelik jelentősen a zajt és a fogyasztást, és nem rendezünk roncsderbit, ha elfeledvén tetőszállítmányunkról, lehajtunk a mélygarázsba. Csakhogy ezek a kerékpárszállítók általában kitakarják a rendszámot és/vagy a hátsó lámpát, amiért a yard bizony büntet.
A kérdés, kötelező-e megvenni a harmadik rendszámot?
Korábban számos kérdést kaptunk az érvényben lévő jogszabállyal kapcsolatban, melynek értelmezése szerint köteles volt a felhasználó a rendszámot kitakaró kerékpárszállító esetén, áthelyezni azt autójáról a kerékpárszállítóra. Nem árt tudni
-
Ez is camping, na de milyen?!
Kategóriák: Tandem kerékpárCímkék: tandemEz is camping kerékpár, de tandem és összecsukható. És ha azt gondolnád, hogy manapság találták ki, hát nem!
A Graziella formája egy olasz dizájner, Rinaldo Donzelli agyából pattant ki, majd 1963-ban meg is építette fia, Teodoro Carnielli és Vittorio Veneto. Teodoro még 1908-ban alapított egy fitnesz eszközöket, főleg szobakerékpárokat és kerékpárokat gyártó céget. Fia, Guido Carnielli hamar beszállt a kerékpárgyártásba. Nagy szerepe volt az ötlet megvalósításában, hogy egy összecsukható kerékpárt készítsenek, kis kerekekkel, melyet lehetne szállítani autóban. 1963-ban Guido nevén szabadalmaztatták. Az eredeti bringa még Bottecchia márkanéven futott, de 1964-ben a Graziella önálló márka lett. Kezdetben a Graziella tandem egysebességes, összecsukható bicikli volt 16 "-os kerek
-
Okosítsd a bringád!
Kategóriák: Bringás újdonságokCímkék: bringás újdonságokA mai világban a kerékpározás a túl nagy forgalom miatt hihetetlen koncentrációt igényel és túl sok veszéllyel jár. A SmartHalo okos bringa rendszerével a kerékpározás újra fesztelenné válhat. A kormányra szerelt fénysávokat használó eszköz rengeteg beépített hasznos funkcióval bír. Egy valódi okos eszközt kapunk a bringázásunkhoz.
Navigáció
Az eszközön található fényjelzésekkel sarokról sarokra navigál. Végigvezet a leggyorsabb és legbiztonságosabb útvonalon.
Ha nagyobb kihívásra vágysz, akkor működhet úgy is, mint egy digitális iránytű, és csak a célodat mutatja meg. De hogy hogyan jutsz oda, az már rajtad múlik.
Ha hosszú volt a napod és már nem emlékszel, hogy reggel pontosan hol hagytad a bringádat, akkor az alkalmazás megmutatja térképen az utolsó ismert helyzetét.Videó!
-
Pitypangból csináltak bringakülsőt
Kategóriák: Bringás újdonságokCímkék: bringás újdonságokEgy Kazahsztánban őshonos pitypangfajtája, a gumipitypang gyökerét felhasználva készített kerékpárra gumiabroncsot az Apollo Vredestein gumiabroncsgyár és a Wageningen Egyetem és Kutatóközpont.
A prototípust pár napja, a kerékpárosszakma legnagyobb bemutatóján, az Eurobike-on láthatta először a közönség a németországi Friedrischshafenben.
A prototípushoz Hollandiában termesztett pitypangot használtak, fokozatosan kísérletezték ki, hogyan tudják a legjobb minőségű gumit kisajtolni. Az így megalkotott különleges összetétel lett a Fortezza Flower Power prototípus alapanyaga, ami ráadásul jobb tapadást biztosít a hagyományos abroncsoknál, mert sokkal magasabb koncentrátumban található meg benne a természetes gyanta. Jelenleg a tömeggyártás elindításának lehetőségét vizsgálják.
Fo
-
Kerékpározás télen?! Ne te essél, hanem a hó!
Kategóriák: Kerékpárral télenCímkék: téli bringázásSokan tartanak a hideg, havas időben való kerékpározástól. Az ember komfortérzetét erőteljesen befolyásolják a mínuszok. Vannak akik a kondíció megtartása végett ilyenkor szoba- vagy spinning kerékpárra szállnak. Előre bocsátom, ez mindenképpen hasznos. Még jobb, ha ilyenkor ablakot nyitunk és friss levegőt szívunk. Persze a szobakerékpározás közel sem olyan változatos, mint amikor két keréken hasítunk és közben minden változóban van, a táj, az emberek, az autók. Sebaj! – ezen könnyen segíthetünk. Hallgassunk közben zenét, esetleg nézzünk egy jó filmet vagy menjünk el egy közös spinning edzésre!
Persze a legelszántabbaknak nem fogja kedvét szegni a hideg és a latyak. Nem is beszélve az egekbe felszökött benzinárakról és a lassú, drága tömegközleke
-
A brit bringásoknak is lesz adókedvezmény
Kategóriák: AdókedvezményA British Cycling a közelmúltban vetette fel azt a javaslatot, hogy azok a személyek, akik biciklivel járnak dolgozni, évi 250 font adókedvezményre legyenek jogosultak. A szervezet célja, hogy a kormány elfogadja azokat az intézkedéseket, amelyek ösztönöznék az embereket az aktív mozgásban való részvételre.
A főbb javaslat szerint a kedvezményt azok vehetik igénybe, akik rendszeresen biciklivel járnak munkába, az egyéni vállalkozók, valamint a munkáltatók például korszerű munkahelyi biciklitárolók építésére.
A ’Bike Break’ elnevezésű intézkedés által a kerékpározók évi 250 fontot(~90 000 Ft) igényelhetnének vissza adójukból, amennyiben igazolni tudják, hogy valóban rendszeresen biciklivel járnak munkába. A British Cycling szerint ezt könnyedén igazolni lehet egy olyan alkalmazás kifejlesztésével, amely képes nyomon követni a felhasználók napi útvonalát.
A